IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíj

Az IB Controll Informatikai Biztonsági és Adatvédelmi Tanácsadó Kft. a Kecskeméti Főiskola GAMF Karának Mérnök Informatikus Bsc képzésében részt vevő, kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő hallgatók szakmai és anyagi támogatását tűzte ki célul amikor megalapította az IB Controll Informatikai Szakmai Ösztöndíjat. A 2013/2014. tanévben már harmadik alkalommal nyílt lehetőség a tehetségek jutalmazására. 

Az ösztöndíj tanulmányi félévenként kerül meghirdetésre. A pályázók az ösztöndíjjal járó anyagi támogatás mellett az IB Controll Karrier Program szakmai gyakorlat moduljába automatikus felvételt nyernek. A szakmai gyakorlat alatt személyes mentor támogatásával, vezetésével tekinthetnek be a cég munkájába, a szoftverfejlesztés menetébe. Ezen időszak alatt olyan projektek megvalósításában vehetnek részt mint a hanganalízis, beszélő azonosítás, képfelismerés, és még sok izgalmas, kihívást rejtő feladat várja az érdeklődő pályázókat.

 

A 2013/2014. tanév ösztöndíjasai: Lakatos Norbert és Tóth Viktor Márk.

Ezúton is gratulálunk az elért eredményeikhez, és kívánunk sok sikert további tanulmányaikhoz!

 

Eseménynaptár

Elérhetőségeink

Neumann János Egytem - Tudósház
6000 Kecskemét
Homokszem u. 3-5.
Tel: 76/514-760
E-mail: tudoshaz@kefo.hu

Médiatár