Legyél Te a Showman!

A Pallasz Athéné Egyetem Tudósháza és GAMF Kara 2016 őszén negyedik alkalommal hirdette meg a ”Legyél Te a Showman”elnevezésű fizika kísérleti bemutató versenyét az egyetem nappali tagozatos hallgatói számára. 

A megmérettetés célja a fiatalok természettudományos ismereteinek bővítése, a fizika megszerettetése, a diákok kreatív ötleteinek megvalósítása egy show keretében, ahol közönség előtt mutathatják be saját fizikai kísérletüket.

A kiírás szerint minden versenyzőnek - illetve legfeljebb 2 főből álló csapatnak - egy általa választott fizikai jelenséghez kapcsolódó kísérleti bemutatót kellett saját eszközeiből összeállítania, és azt néhány perces előadás során bemutatnia. Az idei versenyre 22 nevezés érkezett, a különleges vetélkedésre pedig december 1-én került sor a Tudósházban.

A résztvevők teljesítményét ezúttal is szakmai zsűri értékelte a választott jelenség(kör) érdekessége, a kísérleti eszköz megépítésének ötletessége, a kivitelezés minősége, az eszközzel bemutatott kísérlet színvonala, a magyarázat érthetősége és szakmai korrektsége alapján. Végül a szigorú ítészek az egész bemutató hatásosságát is pontozták a fizika népszerűsítése szempontjából.

A verseny első három helyezettje értékes könyvutalványban részesült, de minden résztvevő emléktárgyat kapott, míg a nézőknek legjobban tetsző „produkció” kiötlői és megvalósítói közönségdíjat vehettek át.

2016. díjazott „Showman”-jei: 

  • I. helyezés: Baji András, Hegedűs Dávid
  • II. helyezés: Szárszó Bence
  • III. helyezés: Lévai János, Tokai Bence
  • Közönségdíj: Baji András, Hegedűs Dávid

Képek a versenyről: itt

 Szöveg: Bugány János

Fotó:Csukás - Marsa Emese 

Eseménynaptár

Elérhetőségeink

Neumann János Egytem - Tudósház
6000 Kecskemét
Homokszem u. 3-5.
Tel: 76/514-760
E-mail: tudoshaz@kefo.hu

Médiatár